Újdonságok –

Olyan kicsi, de mégis annyira ökológiai: IE3 motorok 0,12 kW teljesítménytől kezdődően

A NORD DRIVESYSTEMS bővíti motorkínálatát az IE3 Premium Efficiency kategóriában, és 2016 januárjától 0,12 kW teljesítménytől kínálja ezeket. Ennek segítségével a berendezések a jövőben egyszerűbben felszerelhetők lesznek nagy hatékonyságú rendszerekkel.

Transition_to_IE3_m700

Bargteheide , 2015-11-05

A hajtásalkalmazások nagy részét a kisebb, a 0,12 kW és 0,75 kW közötti teljesítménytartományba eső motorok alkotják. Az említett teljesítményosztályhoz tartozó hatásfokokat azonban az EU hálózati motorok környezetbarát tervezéséről szóló irányelvének utolsó fokozata határozta meg, és rögzítette az IEC 60034-30-1 nemzetközi szabványban. A törvény értelmében ebben a szegmensben nem áll fenn lépéskényszer: Az EU-n belül az IE3 kötelezettség csak a 7,5 kW teljesítménynél nagyobb motorokra vonatkozik. A 2017-es év elejétől kezdődően ezt a kötelezettséget lefelé is kiterjesztik, de abban az esetben is csak 0,75 kW teljesítményig. Azon felhasználóknak, akik már jelenleg is a törvényben meghatározotton felül következetesen ökologikus hajtásrendszereket kívánnak megvalósítani, a NORD lehetőséget biztosít erre. A NORD IEC-tengelymagasságokban szállítja a kompakt IE3 motorokat. Az átállás problémamentes, és nem igényel szerkezeti átalakításokat a gépeken és berendezéseken.