Hajtóműves motorok biztosítórendszerrel

az optimalizált szállítás érdekében

A Durance Granulats által a dél-franciaországi Gardanne-ban működtetett kőbánya új szállítórendszeréhez a SMIL a Nord Drivesystems hajtóműves motorjai mellett döntött. A kőbánya kapacitása ennek következtében 25%-kal nő, aminek következtében az ott bányászott kő éves mennyisége 400 000 tonnáról 500 000 tonnára emelkedik.

Antriebstechnik von Nord in einem Steinbruch

SMIL

Ügyfél

Néhány szó az ügyfélről

smil_customerfocus

A Montpellier közelében levő Frontignanban székelő fémipari vállalkozás, a SMIL – a Société de Montage Industriels du Languedoc rövidítés – elsősorban nehéz terhekre specializálódott szállítástechnikai rendszermegoldások gyártója. Tevékenységének középpontjában három piac áll: Kőbányák és bányák, iparépületek, valamint a légiközlekedés és hajózás. A SMIL az ügyfelei igényeire szabottan tervez és gyárt berendezéseket, amelyeket azt követően a helyszínen telepít.

Néhány szó a projektről
A franciaországi Gardanne-ben levő Durance Granulats kőbányában a SMIL új intralogisztikai rendszere termelékenységnövekedést hozott. A NORD SK 90 sorozatú kúpkerekes hajtóműves motorjaival felszerelt új szállítószalagok segítségével

  • az eddigi eggyel szemben immáron három anyagforrás kiaknázása zajlik és
  • a telephely kapacitása 25%-kal, éves szinten 500 000 tonna kőre emelkedett.

Projekt

Projektanforderungen

smil_applicationsolution


Az EUROVIA-csoport leányvállalata, a Durance Granulats a dél-franciaországi Gardanne-ben egy kőbányát üzemeltet, amelyben építőanyagok alapanyagait bányásszák és dolgozzák fel. A kapacitás növelése érdekében a vállalkozás a fémipari vállalathoz, a SMIL-hez fordult, és megrendelte tőle egy 25 szállítószalagból álló aggregátoros feldolgozóberendezés megtervezését és komplett telepítését. A korábbi, de mára már korosnak számító berendezést részeiben lebontották, és közben modernizálták.

Új források bevonása. – Fontos célnak tekintették, hogy az eddigi eggyel szemben három különböző anyagforrást aknázzanak ki. Magában a kőbányában, valamint a 30 km-re fekvő második bányahelyen most homokot, sódert, kavicsot és aknaanyagot termelnek ki, amit elsősorban útépítéshez (hordozóréteg és aljzat) használnak fel. A harmadik forrás egy újrahasznosító berendezés, amelyet közületi építkezéseken keletkező törmelékben levő alapanyagok visszanyerésére használnak. A SMIL új szállítórendszere összeköttetést teremt a nyersanyag érkezésének helye, a feldolgozóberendezés és aközött a hely között, ahol a termékek elhagyják a kőbányát.

Hosszú élettartamra tervezve. – A SMIL-nek a szállítószalagokhoz olyan hajtásmegoldásokra volt szüksége, amelyek nagyon üzembiztosak, de hosszabb állásidők közbeiktatásával is megbízhatóan képesek működni. Fontos volt továbbá, hogy a berendezések az esetlegesen előforduló üzemzavarok alkalmával egyszerűen karbantarthatók legyenek.

Megoldás

Alkalmazásmegoldás

UNICASE helical bevel gear motor, Kegelradgetriebemotor, motoriduttori ortogonali UNICASE

A szűk beruházási források ellenére, a NORD különösen megbízható, biztonságos és karbantartásbarát hajtásmegoldásokat tudott a vállalat rendelkezésére bocsátani.

Integrált biztonság. – A választás az SK 90 sorozatú kúpkerekes hajtóműves motorra esett, amelyet IP 55 védettségű háztömítése, valamint mechanikus biztosítórendszere különbözteti meg a többitől. Álló szállítószalag mellett megakadályozza a terhelés alatt bekövetkező véletlen visszafutást. A biztosítóberendezés a hajtóműbe építve található. A NORD mindösszesen 26 hajtóműves motort szállított le a 2,2 kW és 22 kW közötti teljesítménytartományban.

Robusztus és felhasználóbarát. – A blokkházaknak köszönhetően a hajtóművek maximális torziós merevséget és különösen nagy radiális és axiális terhelhetőséget nyújtanak. A tény, hogy valamennyi csapágyhely egy befogatással készül, igen hosszú élettartamot biztosít a berendezéseknek. A hajtóműves motorok előszerelése a szállítószalag-fejekre a SMIL műhelyében történik. Az alkalmazott IEC-peremes univerzális motorok szükség szerint gyorsan és egyszerűen lecserélhetők.

Átfogó együttműködés. – Egy előzetes tanulmány keretében a NORD saját teamjei hasznos műszaki támogatást nyújtottak a SMIL vállalatnak a legmegfelelőbb megoldás specifikációjának létrehozásában. A projekttel párhuzamosan a szintén a Durance Granulats által üzemeltetett berendezés több szállítószalagját is NORD-hajtásrendszerekkel szerelik fel.

Esettanulmány letöltése

Case_study_download_teaser

Ezen a helyen letöltheti a SMIL esettanulmányt tartalmazó PDF-fájlt: Letöltés | PDF (485 KB)